A mai napról és az ikeáról

Vendégeink voltak, szám szerint 3 darab (vagy fő). F-t nem tudtam ma elaltatni, ami főleg engem viselt meg, mert nekem szükségem van az ő alvására. De aztán ettünk sült kolbászt, és újra áramlott bennem a csí. Vagy körülöttem ... nem tudok sokat a csíről, most döbbentem rá. Amúgy Flány álmossága határozta meg a napot, de én egyszerűen nem értem: ringatom, mesélek neki az amúgy megnyugtató hangomon, már majdnem lehunyja szemét, de felpattan az ölemből, mert nem azt mesélem, amit ő kitalált. Piff! Vagy méginkább piha!
Na, de amit írni akartam az az, hogy már néhány hete az összeomlás szélén áll a könyvespolcunk. Szép nagy ikeás darab, nem a legvacakabb típusból, és mégis! Az fáj vajon neki, hogy szemtelen módon könyveket (és nem plüssöket és egyéb játékokat tartunk rajta, mint a Frida szekrényén???) pakolunk rá? Most épp a falnak támaszkodik, de nem túl stabilan. És én olyan, de olyan mérges vagyok az ikeára! A wok óta ez az utolsó csepp a pohárban! Holnap odamegyek, és fenyegetőzni fogok!
De hogy hű legyek a célkitűzésemhez: a növények állapota változatlan, ma sem locsoltam meg őket, de kettőnél észrevettem, hogy már egy ideje vízben állnak, amitől nem lettek kimondottan fittebbek. Most odatettem őket a radiátor fölé. Gyanítom, hogy nem volt jó ötlet.

Kérdés

Ti tudtátok, mit jelent az, hogy cvikipuszi? Alig várom, hogy P. hazajöjjön, és adjak neki egyet. A mai vendégek, nem hiszem, hogy örülnének egy ilyennek, vagy legalábbis furcsállanák. Frida meg ma olyan kis magánakvaló, durvulós. Nem pedig cvikipuszilnivaló.

(A cvikipuszi az olyan, hogy valakinek megcsippented a két orcáját, és megpusszantod a homlokát/arcát/száját)

Bemutatkozásféle

Lívia vagyok, 5 éve képtelen életben tartani a növényeket.

Ez a blog is abból a célból születik, hogy motiváljam magam az öntözésre, átültetésre (eddig még egy növényem sem élte meg azt a kort, amikor erre szükség lenne, de majd most!). Szóval a főszereplőink szobanövények lesznek többek között, akikről/amikről majd holnap fotót is közzéteszek, holott némelyikük állapotára sajnos nem lehetek büszke.

Igazából nem is értem, hogy fordulhat elő, hogy nem megy a növényápolás, mikor már több mint 2 éve életben tartok egy kislányt (saját szülés), és magamat is el bírom látni. Pedig már 24 éves vagyok. Jó, ebből a gyerekkorom nem számít, mert akkor ugye nem én gondoskodtam rólam. Jelenleg egyetemre járok, ami lehet, hogy összefügg a növényekkel is, biztos időt vesz el, és lefoglalja a gondolataimat, de ezt az évet már guggolva is... bár a növények biztos nem ezt gondolják. Van egy emberem is, együtt élünk, de nem segít az öntözésben. Szerintem ő is hasonló problémákkal küzd, mint én. A növényekhez még úgy kapcsolódik, hogy némely növényt tőle kaptam. A virágboltban már biztos magukban imádkoznak a szobanövények, ha meglátják P-t, hogy "jaj, csak ne engem, ne engem válasszon!".

Fontosnak tartom leszögezni, hogy alapvetően szeretem a növényeket. Sőt, két éve, amikor elkapott egy permanens emberundor, akkor a növények felé fordultam, és kertészkedni akartam. Tehát a vágy mélyen bennem van, csak nem találom az utat. Ez a blog tehát egyfajta útkeresés lesz.