Az új ideámról

Bárányokat szeretnék tartani. És le akarom vágni őket, ha megérnek rá. Mesés báránybőrökön akarok fetrengeni. És rozmaringos báránycombot a számba. Mellé valami finom bort meg persze pirított krumplit.
Akarok három bárányt, magunkról nevezném el őket. Mindenkinek lenne egy bárányalteregója. És ha lesz még egy emberkisbabánk, akkor szeretnék együtt szülni a bárányalteregómmal. És akkor a vadiúj kisbabám azt gondolhatná, hogy az ő ikertestvére a vadiúj kisbárány, akinek szintén ugyanaz lenne a neve, mint az embergyereknek.
Jaj, de szeretnék három bárányt!

Mindenkinek a sajátja

Ma összefutottam a legdepressziósabb ismerősömmel. Azt tervezte, hogy a 25. szülinapján öngyilkos lesz. Még nincs 25, így nem lepődtem meg annyira, amikor leszálltam a villamosról. Kb 5 percet beszélgettünk, közben megtudtam, hogy az élete romokban: lerobbant a kocsija, kitették az albérletből, és kirúgták a munkahelyéről. És mindez egy hét alatt történt vele. Annyira nem dobbant meg a szívem a részvéttől, mert nála borzasztóan érezni, hogy mindenki a maga szerencséjének kovácsa.
Viszont az ő szemszögéből nézve mesés életem van (mondjuk ezt tudtam). Csak kár, hogy nem tudom mindig az ő szemszögéből nézni magamat.