Kiegészítés a Végéhez

Kaptam egy új élő igazi növényt a szülinapom alkalmából. Izgulok, mert még egy sárga levele sincs, viszont virágzik, mint a pünkösdi rózsa. Mi lesz, ha nem bírom úgy ápolni, ahogy megérdemelné? Lehet, hogy már most fél tőlem? Pedig még túl se öntöztem, és eddig hatalmas előnyt élvez, mert nem közvetlenül a radiátor felett áll. Lehet, hogy le kellene fényképeznem? Bár rólam sincs olyan sok fotó a feszes testű 16-éves önmagamról.

Vége

Véget ért az én páratlan szülihetem. Milyen apropóból fogom most majd magam ünnepelni? Egy egész évet kell várnom erre a gyönyörűséges én-fesztiválra!

Az új ideámról

Bárányokat szeretnék tartani. És le akarom vágni őket, ha megérnek rá. Mesés báránybőrökön akarok fetrengeni. És rozmaringos báránycombot a számba. Mellé valami finom bort meg persze pirított krumplit.
Akarok három bárányt, magunkról nevezném el őket. Mindenkinek lenne egy bárányalteregója. És ha lesz még egy emberkisbabánk, akkor szeretnék együtt szülni a bárányalteregómmal. És akkor a vadiúj kisbabám azt gondolhatná, hogy az ő ikertestvére a vadiúj kisbárány, akinek szintén ugyanaz lenne a neve, mint az embergyereknek.
Jaj, de szeretnék három bárányt!

Mindenkinek a sajátja

Ma összefutottam a legdepressziósabb ismerősömmel. Azt tervezte, hogy a 25. szülinapján öngyilkos lesz. Még nincs 25, így nem lepődtem meg annyira, amikor leszálltam a villamosról. Kb 5 percet beszélgettünk, közben megtudtam, hogy az élete romokban: lerobbant a kocsija, kitették az albérletből, és kirúgták a munkahelyéről. És mindez egy hét alatt történt vele. Annyira nem dobbant meg a szívem a részvéttől, mert nála borzasztóan érezni, hogy mindenki a maga szerencséjének kovácsa.
Viszont az ő szemszögéből nézve mesés életem van (mondjuk ezt tudtam). Csak kár, hogy nem tudom mindig az ő szemszögéből nézni magamat.

Még mindig szenvedek

Csak délután 5-re kaptam időpontot. :/
Éjjel nem tudtam aludni, és több gyógyszert bevettem, mint ildomos lenne. Nem bírom én a fájdalmat.
Ráadásul ma órám lesz az egyetemen, amire be kell vánszorognom. Jajajajaj!

És vajon hány blogbejegyzésnek adták már ezt a címet? És vajon több blogbejegyzés született már fogfájás miatt mint vers? Van egyáltalán vers a fogfájásról?
Lehet, hogy a fogfájás kiterjedt az agyamra is, hogy ilyeneken gondolkodom?

Nyavalygás

Fáj a fogam, de veszettül. És emiatt még olyan fájdalmakat is beképzelek magamnak, hogy pl fáj a fejem, ha lefelé nézek, meg vasalás közben is nagyon fájna mindenem valószínűleg (kár megkockáztatni). És nyűgös vagyok, és nem hiszitek el, de még borogatást is készítettem a fájó fogamnak. Úgy néztem ki, mint egy rajzfilmfigura. De holnap megyek a fogdoktorhoz, és kikúráltatom magam. És persze P. fizetésének egy részét ott fogom hagyni. De legalább én fogok holnap mosogatni, mert akinek fáj a foga, az értelemszerűen nem mosogat (kivéve ha nem én vagyok az)
Miközben én visszaszámolok, hogy hány óra múlva lesz holnap, hogy mehessek a fogdoktorhoz, a norvégoknál egy nagy tv-vitához számolnak vissza. És mi a téma? Miért utálja minden nem-oslói Oslót. Hihetetlen! És az nrk.no-n már most lehet véleménytkifejteni, hogy miért is. Van olyan, aki szerint túl sok ott a bevándorló, és már nincs is norvég arculata a helynek, mások szerint ronda, meg túl nagy, míg mások úgy gondolják, hogy Osló is csak egy porfészek, mint egész Norvégia, és aki várost akar látni, menjen Párizsba vagy Londonba. Kíváncsi vagyok, hogy egy élő tv-adásban mit tudnak még a témához hozzátenni.
Most megyek szenvedni. Meg majd beveszek még egy orvosságot, ami lenyugtatja a fájásomat. Hogy lehet valami ennyire kínzó? Biztos gyökérkezelik, és akkor máris csökken az értékem az emberpiacon. És ha újra szingli lennék, a nőpiaci értékem is csökkentett lenne, és bazi nehéz lenne párt találnom. Vagy csak olyanoknak kellenék, akiknek rondák a fogaik. Tényleg, ha fogorvos lennék, vagy úgy általában a fogorvosok elájulnak-e, ha a villamoson gusztustalan fogazatú embert látnak? Vagy odaadják a névjegyüket? Biztos érzékenyebben érinti őket a téma. És akkor az apeh dolgozói vajon mit éreznek egy kínai boltban, ahol szinte soha nem akarnak számlát adni? És én mire vagyok kihegyezetten érzékeny (a fogfájást leszámítva)? Mert akkor lehet, hogy megtudhatom, mi a rejtett szakmám? Vagy nem?

Növények - sikersztori

Na hát az a helyzet, hogy egészen elfeledkeztem a témáról. De most mindent bepótolok. A növényeink ÉLNEK. Hihetetlen, mert olykor leverem őket, meg elég rapszodikusan kapnak vizet, de úgy látszik, megszokták a rendszert. Betörtem őket. Kitaláltam, hogy Frida esti vizének maradékát mindig a legszomjasabb növény kapja. És ez a rendszer működik! (És a növényeink ásványvizet isznak. Ha erre gondolok, rögtön nagyobbak lesznek az elvárásaim velük szemben, például mindegyik virágozhatna, meg lehetne nagyobb, dúsabb)

Ráadásul az általam ültetett fűszernövények is élnek, néhányat kihuzigáltam, hogy ne legyen akkora a verseny az életbenmaradásért. Mondjuk tényleg nem mertem még használni őket, mert elég kis csenevészek, de lehet, hogy csak nehéz a növénykamaszkor, vagy titokban dohányoznak, és ezért nem nőnek meg.

Párbeszéd

Elhatároztam, hogy minden este elmondom az emberemnek, hogy tartson el. Mert nem akarok dolgozni. És fáj belegondolnom, hogy ez az utolsó nyaram itthon (kivéve, ha szülök még egy gyereket, de az nem holnap lesz, na meg nem is jövő nyáron, úgyhogy ez nem ér). P. minderre úgy reagál, hogy ha Norvégiába költöznénk, akkor lenne rá esélyünk, de én nem akarok Norvégiában élni, elég volt tavaly az a két hónap. De úgy látszik, nem voltam ott elég elviselhetetlen, pedig szerintem mindent megtettem, hogy soha többé ne akarjon velem senki Norvégiában élni. Na szóval P. mindig elmondja, hogy ott mennyivel többet keresne, meg amúgyis, természetközeli és nincs korrupció, blablabla, lehetne kertes házunk egy fjordban, kuytánk, macskánk, vízisiklónk. Szerintem akkor is több pénzt keresne P, ha másodállást vállalna, és akkor is lehetne kertes házunk. Nem hiszem, hogy meggyőztük egymást. De ez már csak egy ilyen kapcsolat.

Lusta lány titkai 1. és egyebek

Hát remélem, P elfelejti ezt elolvasni.
Az van, hogy F bölcsis, kb 4 órát tölt el ott, amíg én itthon szakdogát írok, tanulok, jegyzetelek, semmitteszek. De annak ellenére, hogy nekem nincs annyira konkrét időbeosztásom, mégis mindig P viszi be az intézménybe a gyerekünket, és emiatt mindig később ér be a munkahelyére, és tovább kell ott maradnia. És ma először elgondolkodtam azon, hogy miért nem én viszem be F-t. Persze a válasz egyértelmű: lusta vagyok felkelni, és kimenni a csúnya külvilágba. Másrészt meg én megyek érte, és nekem ennyi elég a bölcsiből. Nem tudom, meddig fogja tolerálni a családom a privát dilijeimet. Lehetnék önfeláldozóbb is, azt hiszem. Persze, akkor még kevesebb időm jutna a blogírásra. Úgyhogy lehet jelentkezni gyerek bölcsibe vitelére.

Hallgassátok az intro rádiót, nekem most ez a kedvenc: http://introradio.fw.hu/

Úgy szeretném, ha nekem is ilyen lányregényszerűek lennének a napjaim, mint nekik: prodanmarta.blogspot.com
(Persze erre semmi esély, mert engem más anyagból gyúrtak.)

Úgy szeretnék még egy kisbabát! Egy Frida Juniort! És akkor ígérem, őt majd én viszem bölcsibe/oviba/iskolába/egyetemre/munkahelyre. (P, ez neked szól!) Mindenesetre FJ benne van a 4-5 éves tervben.

Juj, ma még be kell mennem az egyetemre is! Most megyek, mert elfogyott a kávém.

Még eszembe jutott: F azt mondta, amikor felajánlottam neki, hogy a hét egy részét itthon tölthetné velem, nem pedig a bölcsiben, hogy neki be kell mennie, mert nem adott puszit a Zsuzsa néninek. Piha! Zsuzsa néninek! Puszit!

A családom és a spiritualitás

Újabban, amióta F beszélni tud, meg vagyok róla győződve, hogy furi dolgokat lát maga körül. Persze mindezt magamban még jobban kiszínezem, ezért vannak napok, amikor úgy érzem, menekülnünk kellene a lakásunkból, mert megszállták a képzeletem teremtményei.
Van először is a Nyónyem, aki F képzeletbeli barátja. Őt már megszoktuk, bár amióta családja is van, azóta még nem gondoltam újra a viszonyomat vele/velük. De újabban van valami Palinta bácsi, aki F elmondása alapján egy szobor, aki szokta őt hintáztatni, és az egyik buszmegállónál lakik egy házban. Na, rajta nem szeretek gondolkodni, mert kicsit paráztató, hogy F ilyeneket talál ki. (Néha hálát adok az égnek, hogy még nem tud tökéletesen beszélni, mert még halálra rémítene.) Na meg még van egy banda, akik csúnyák, és a buszmegállóban várnak minket. Hát haver, ki akar ezek után buszra szállni?! Mert én inkább villamospárti lettem. Jaj, juj, na! A legdurvábbat még nem is mondtam! Múltkor F nem akart eljönni velem a könyvtárba, mert neki vigyáznia kell a lakásra, mert sok néni és bácsi bejön a szobájába egy külön ajtón. Na, azt hiszem, itt kellett újraéleszteni. Rossz környéken lakunk, na! Lehet, hogy a szülinapomra valami tértisztítást meg szelleműzést kell kérnem? Kár, hogy csak sokára lesz szülinapom, addig meg bármi történhet még.

Elcseszett nap

Ma diagnosztizáltam magamon a lisztérzékenységet. Nincs jó kedvem, de igazából annyira mindegy, hiszen F is az, és így már nem lesz bűntudatom, hogy én egészséges vagyok. Majd együtt toljuk F-val a gluténmentes kosztot.
Másik dolog: amíg őrült módjára szaladtam le a patikába a Biocard-teszt eredményével, hogy a patikusnő segítsen eldönteni a dolgot, F-ra a szomszédok vigyáztak. Mire visszaértem, a szomszédkislány épp F körmét festegette. Piha! A lányomnak ebben a szezonban előbb lett kifestve a körme, mint az enyém. Amúgy meg tök mérges lettem, nekem nem nagyon tetszik a kifestett körmű/arcú gyerek, pláne ha csak 2,5 éves.

Az meg még külön vicc volt, ahogy egy csepp vért vettem magamtól. A teszthez mellékelve van minden eszköz, ujjbökő, stb, de nekem annyira iszonyatosnak tűnt, hogy nem mertem. Amúgy rettegek a tűtől, vérvételtől. Ígyhát elhatároztam magam, hogy keresek magamon egy sebet (igen, tudom) és elvakarom. És megcsináltam, közben F totál elmebetegnek nézett, azt kiabálta, h vér hol?, meg hogy anya béna. Szuper.

Mert én egy ilyen anya vagyok

Reggel F őrjöngve ébredt, valahogy mindenen ordított, és engem ez 6 és 7 között (meg persze később is, csak próbálom magam jobb fényben feltüntetni) nagyon megvisel. És mindenen ordított, hogy ne ide tegyem a kezem, meg éhes de mégsem megy ki enni (miután közöltem vele, hogy vagy az apja - aki akkor még FEKÜDT AZ ÁGYBAN - ad neki reggelit, vagy megvárja, amíg 10 7 óra lesz). Nem válaszolt, hanem ordított. Úgyhogy én visszafeküdtem az ágyamba, mert rám nem lehet erőszakkal hatni, és ez egy család, nem pedig holmi munkatábor. P pedig felkelt, mégiscsak ő az apukája az ordító kislánynak. És csodásan elvoltak nélkülem, néha hallottam egy kis ordítást a narancslé körül, de szerencsére csak félálomban.

És még a dogámat is nekem kell bevinnem. Piha! Bár P felajánlotta, hogy hív egy futárt, de az meg olyan fura lett volna. Meg drága. Meg hát hogy bízhatnék egy idegen futárban?!

Belehalok

ha nem lehet holnap leadni a szemináriumi dolgozatomat. Varjú és kakadu a címe, és nem akarok róla beszélni. Nem hiszem, hogy az életművem részeként fogok rá tekinteni. És ide sem fogok részleteket feltölteni belőle. Még valaki ügyes idézné! (hahaha)
P-t kértem meg, hogy vigye be holnap, pedig én is ráérnék, de nem szeretek intézkedni. Bárcsak, bárcsak előbb megírtam volna!
Hoppáááá! Lehet, hogy ez életem utolsó szemináriumi dolgozata? (kivéve persze, ha F. az egyetem alatt velem íratja meg a sajátját, de ez nem fordulhat elő) És én képes voltam néhány óra alatt összecsapni és ilyen hülye címet adni neki? És most hol a pezsgő és a tánckar, akik szép csendben eljárnak egy táncot a tiszteletemre, persze úgy, hogy F ne ébredjen fel, P ne lásson be a szoknyájuk alá ... inkább legyenek félmeztelen férfi táncosok, az biztosabb.

Nincs kedvem semmihez

Épp belesüppedtem egy esti nihilbe, amit az okozott, hogy teleettem magam. Nem is kicsit, ha holnap reggelizni támadna kedvem, akkor jöjjön ki a tv-ből vagy a sz.gépből a Kör c. filmben szereplő kislány, és végezzen velem. Jaj, ezt azért neee! Egyedül vagyok itthon (Frida épp alszik, és nem hiszem, h ő az a személy, aki meg tudna engem védeni), nem kéne magam rémisztgetni. Kislánykoromban is azt gondoltam, h nekem minél előbb férjhez kell mennem, hogy ne féljek a sötétben. Ez akkor társfüggőség vagy nem?
Hú, zörög a kulcs a zárban. Remélem, ez P. és nem valami gonosz kulcsos gyilkos.

Viseletes dolgainkról

Hát a viseletes dolgaink elég uncsik és szerintem csak nekem érdekes, ha Frida pl nem lesz cukorbeteg a sok húsvéti csokitól, sütitől. Bár lehet, hogy egy orvost érdekelné. Úgyhogy inkább arról írok, hogy milyennek képzelem néha a hétköznapjainkat, ha unom őket.
Szóval mostanában azt képzelem, hogy egy igazi dáma vagyok, vagy legalábbis úriasszony. Cselédekkel, cselédszobával, szalonnal meg könyvtárszobával. Meg ilyenek. Szóval amikor reggel felébredek (még véletlenül sem a ded ébreszt, mert akkor nem leszek szép és ránctalan, meg hát miért van neki francia nevelőnője, ha nem azért, hogy ilyenkor dajkálja. Bár most, hogy belegondolok, francia nevelőnője a nagyobb gyerekeknek szokott lenni, nem? Mondjuk nekem nagyobb koromban sem volt. És nem is tudok franciául. Tehát nem tudom megmondani, hogy most már aztán elég, nehogy használja a drága párfümömet, mon dieu! Tehát francia helyett legyen mondjuk norvégkisasszonya a Fricilánynak.) Szóval felébredek, többnyire ágyban reggelizem, háromfélét, és a tálcán mindig van egy szál virág kis vázában, és én soha, de soha nem borítom be az egészet az ágyamba. Mert képzeletben én annyira hozzá vagyok szokva az ágybanregglihez, hogy az csuda, sőt, az lenne furcsa, ha asztalnál kellene ennem. Aztán megtekintem a lányom. Ellenőrzöm, hogy a cselédlány a kormos mancsával nem nyúlt-e hozzá a selyem gyufatartótokhoz. (Ennek létezéséről is csak most szereztem tudomást) Megrendelem az ebédet/vacsorát, meghívom az előkelő és finom barátaimat teára. És aztán... izé, olvasgatok, meg hímezgetek, meg blogot írok. (Ha lenne cselédem, blogot is gyakrabban tudnék írni.) Ebéd után meg levinném a nrvégkisasszony társaságában a Lánylényt sétálni. Aztán máris teaidő, aztán várjuk haza a Nagyon Fontosat Dolgozó Pétert, akinek Bajsza lenne. És édelegnénk, magázódnánk. Esténként meg rendelkeznék néhányat, meg fórumoznék, majd az Emberem társaságában irtó korán lefeküdnék.
Csak azért lehet, hogy többet lennék igazából a Fricivel. Meg jaj, majdnem elfelejtettem, lenne társalkodónőm is. Meg kilovagolnék a paneltömbből a saját lovamon. Meg olykor elkocsikáznék az Alléba (hamár nincs errefelé semmiféle vacak korzó sem!)
Szóval ilyenek.
És hogy ne búcsúzzak jótanács nélkül:
" ...három dologról lehet megítélni a házat, amelybe belépek: 1. Van-e gyufa a gyufatartóban? 2. Nyikorognak-e az ajtók? 3. Járnak-e az órák." (Dr Hevesi Sándorné: Az ideális háztartás)
Holnap jövök a szobaleány kiskátéjával!

Tavasz

Olyan, de olyan tavasz van! A sejtjeimben érzem! Ilyenkor olyan boldog bír lenni az ember, nem? Ráadásul ma teaparti lesz nálunk, vagy teadélután! Egy csomó kedves asszonynéppel, jobban mondva hölggyel! Mert teadélutánra csak hölgyek járnak! Most megyek, készülődni. Ilyenkor fodros ruhát illene vasalni, vagy hajat bodorítani, tortát tejszínhabbal és cukormázzal díszíteni!

Holnap hazamegyünk

Holnap végre hazamegyünk, sallalalallaaaaa! (Popsztárnak érzem most magam)
Fridaliba szuperjófej, annyira, de annyira szeretem, hogy olyan jó kis kiterjedése van! Néha már úgy érzem magam, mint Elvira a Bolondos dallamokból, mert folyton csak szorongatnám.

Miért ne vegyünk biciklit egy olyan gyereknek, aki még nem tud bringázni

Most épp Kőszegen vagyunk, mindenhol sütiillat, meg rántott hús, meg ilyenek. Teleápolt gyomorral feküdnék egész nap legszívesebben. De mindegy, szellemem friss és üde.
Na szóval a bicikliről akartam írni, mert vettünk egyet a Lánynak. Bárcsak, bárcsak valahogy sikerült volna kiölnöm belőle a bringák iránti sóvárgást! Most ott tartunk, hogy nem tud tekerni, viszont kormányozni se! Ezért az utcán görnyedve tolom a lányom, közben kormányozom a bringáját. 10 colos a jármű, én egy Fő téri séta után lebénultnak és megnyomorítottnak éreztem magam. Próbálom megtanítani legalább a kormányzás művészetére, de addig még simán elvesztem a sudár tartásomat, és legfőképpen a gerincem épségét. Mindenki egye meg, amit főzött ugye.
Frida még mindig nem tud beszélni, gyanítom azért, mert lassan én vagyok az, aki kezdi átvenni ezt az egy szótagos beszédstílt, és közben azzal áltatom magam, hogy a lányom és én félszavakból értjük egymást. Végülis az, hogy mo fo egyértelmű, hogy azt jelenti, hogy most focizzunk.
A növényeink, akik/amik otthon maradtak, csak ma jutottak eszembe. P. valószínűleg nem öntözte meg őket. Remélem, túlélik. De képzeletben már minden látványra felkészültem.
Alig várom már a húsvétot meg hogy F-val készülődjünk, meg hogy végre tavasz legyen, de ez oly közhelyes, meg izé így leírva.

Tortazabálók

Igen, azok vagyunk. Ma megettünk egy egész tortát, hárman végül P is kapott belőle). Ahogy ebbe belegondolok, belesajdul a szív, mert gyönyörű vala az torta, mit tegnap sütöttem volt. Holnap ismét tortát sütünk, mert Flányom kitalálta, hogy a Mari babának szülinapja lesz. És mi komolyan vesszük az ilyesmit.
A tegnapi Piha-életérzés elmúlt, maradt a vidámkodás. Frida annyira, de annyira jófej! Egészen rám ütött.

Arról, hogy nekem tulajdonképpen jó dolgom van

Mert van egy lányom, aki elvégzi a házimunkák egy részét. Mivel utálok mosogatni, az első lépés az volt, hogy megtanítottam a mosogatásra. Egyelőre nagy kedvvel végzi. Ahogy a teregetést is, a felsöprést is, és most nekiállt vasalni a játékvasalóval. Tudom már, mi lesz a következő lépés. Igen, a vasalás. Mondjuk azt nem értem, hogy ha egy játékvasaló zenél (!!!), akkor plusz miért nem áraszt enyhe meleget is, hogy ne hiába tologassa a Gyereklány a ruhákon?
Másrészt meg az emberem áldott jó természetéről külön blogot is vezethetnék. (hú, rá kell keresnem, hogy ő nem ír-e már blogot rólam! Elvégre én vagyok az életének a királynője, meg ilyesmi.)
Szóval ma március van, ami azért jó, mert tavaszodik, bár még a földre nem lehet leülni (r betűs hónap ugyebár!) Jaj, majd folytatom, most kellek valamiért.

Nos, itt vagyok. Főztem vacsorát, meg sütit is, erre a Lánylény egy falatot sem evett. De komolyan mondom, Peti arcán láttam az örömöt, hogy így neki jut több. Persze leplezni igyekezett, de nem sikerült, mert én roppant dörzsölt vagyok. Frida elénekelte élete első teljes dalát (úgy értem, ami egy helyett két szóból állt, és felismerhető dallama volt, nem pedig saját költés.). A Jár a baba jár-t énekelte. Hát, nem kell gyorsan helyet foglalnom neki, és Oslóba küldeni az Eurovíziós Dalfesztiválra. Legalábbis még nem. De rögtön eszembe jutott gyermektelen lánykorom, amikoris egyszer ovisokat láttam a tv-ben, amint a Gólya, gólya, gilicét üvöltik teli torokból, és nekem jött a torkomból a bőgés, hogy egyszer nekem is lesz egy üvöltve éneklő gyerekem. És tényleg így lett.

Most megint megszakítjuk adásunkat, fürdetés következik.

Update: Egy növény nagy valószínűség szerint ma hajnalban életét vesztette.

A mai napról és az ikeáról

Vendégeink voltak, szám szerint 3 darab (vagy fő). F-t nem tudtam ma elaltatni, ami főleg engem viselt meg, mert nekem szükségem van az ő alvására. De aztán ettünk sült kolbászt, és újra áramlott bennem a csí. Vagy körülöttem ... nem tudok sokat a csíről, most döbbentem rá. Amúgy Flány álmossága határozta meg a napot, de én egyszerűen nem értem: ringatom, mesélek neki az amúgy megnyugtató hangomon, már majdnem lehunyja szemét, de felpattan az ölemből, mert nem azt mesélem, amit ő kitalált. Piff! Vagy méginkább piha!
Na, de amit írni akartam az az, hogy már néhány hete az összeomlás szélén áll a könyvespolcunk. Szép nagy ikeás darab, nem a legvacakabb típusból, és mégis! Az fáj vajon neki, hogy szemtelen módon könyveket (és nem plüssöket és egyéb játékokat tartunk rajta, mint a Frida szekrényén???) pakolunk rá? Most épp a falnak támaszkodik, de nem túl stabilan. És én olyan, de olyan mérges vagyok az ikeára! A wok óta ez az utolsó csepp a pohárban! Holnap odamegyek, és fenyegetőzni fogok!
De hogy hű legyek a célkitűzésemhez: a növények állapota változatlan, ma sem locsoltam meg őket, de kettőnél észrevettem, hogy már egy ideje vízben állnak, amitől nem lettek kimondottan fittebbek. Most odatettem őket a radiátor fölé. Gyanítom, hogy nem volt jó ötlet.

Kérdés

Ti tudtátok, mit jelent az, hogy cvikipuszi? Alig várom, hogy P. hazajöjjön, és adjak neki egyet. A mai vendégek, nem hiszem, hogy örülnének egy ilyennek, vagy legalábbis furcsállanák. Frida meg ma olyan kis magánakvaló, durvulós. Nem pedig cvikipuszilnivaló.

(A cvikipuszi az olyan, hogy valakinek megcsippented a két orcáját, és megpusszantod a homlokát/arcát/száját)

Bemutatkozásféle

Lívia vagyok, 5 éve képtelen életben tartani a növényeket.

Ez a blog is abból a célból születik, hogy motiváljam magam az öntözésre, átültetésre (eddig még egy növényem sem élte meg azt a kort, amikor erre szükség lenne, de majd most!). Szóval a főszereplőink szobanövények lesznek többek között, akikről/amikről majd holnap fotót is közzéteszek, holott némelyikük állapotára sajnos nem lehetek büszke.

Igazából nem is értem, hogy fordulhat elő, hogy nem megy a növényápolás, mikor már több mint 2 éve életben tartok egy kislányt (saját szülés), és magamat is el bírom látni. Pedig már 24 éves vagyok. Jó, ebből a gyerekkorom nem számít, mert akkor ugye nem én gondoskodtam rólam. Jelenleg egyetemre járok, ami lehet, hogy összefügg a növényekkel is, biztos időt vesz el, és lefoglalja a gondolataimat, de ezt az évet már guggolva is... bár a növények biztos nem ezt gondolják. Van egy emberem is, együtt élünk, de nem segít az öntözésben. Szerintem ő is hasonló problémákkal küzd, mint én. A növényekhez még úgy kapcsolódik, hogy némely növényt tőle kaptam. A virágboltban már biztos magukban imádkoznak a szobanövények, ha meglátják P-t, hogy "jaj, csak ne engem, ne engem válasszon!".

Fontosnak tartom leszögezni, hogy alapvetően szeretem a növényeket. Sőt, két éve, amikor elkapott egy permanens emberundor, akkor a növények felé fordultam, és kertészkedni akartam. Tehát a vágy mélyen bennem van, csak nem találom az utat. Ez a blog tehát egyfajta útkeresés lesz.